Családi történetek, levelezések

VEGA FITNESZGURUK A SZECESSZIÓ KORÁBAN
avagy
ÉLETKÖZÖSSÉGET (IS) TEREMTETT A 150 ÉVE SZÜLETETT KÖRÖSFŐI-KRIESCH ALADÁR

A szecesszió évét ünnepli idén Gödöllő. Olyan szépen összefogtak a nemzetközi hírű művész, Körösfői-Kriesch Aladár tiszteletére, hogy méltán gondolhatjuk: példát vettek róla, és az általa teremtett közösségről. Több mint hatvan programmal kapcsolódnak a tematikus évhez a Pest megyei városban civilek, alapítványok, közintézmények és a város vezetése, hogy méltóan ünnepeljék a 150 éve született mestert.

Körösfői-Kriesch Aladár ma nagymenő fitneszguru lenne, de az ő korában – egy darabig ‑ inkább bogarasnak nézték. Az orvos is megbotránkozott, amikor a nyers gyümölcslevet ivó csecsemőt és a nyers gyümölcsöket evő népes Kriesch családot meglátta. Körösfői-Kriesch Aladár naponta sportolt, rendszeresen játszott a gyerekeivel és a kertben aludt egy erre a célra épített nyári alvóhelyen egész családjával. Nem mellesleg nemzetközi hírű festő- és iparművész volt, aki egész ügyes vállalkozónak is bizonyult: főurak és államfők is rendeltek kárpitot az általa alapított gödöllői szövőműhelytől. II. Viktor Emánuel olasz király például, aki annyira megkedvelte A család című szőnyegét, hogy amikor az elpusztult egy tűzvészben, akkor ismét megszövette.
De miért is érdekes mindez a százféle léböjt, állandó fogyókúra, a konditermek és a gyermekjogok korában? Gyakorlatilag ő már a múlt század elején megvalósította mindazt, amit ma egészséges életmódnak és egyenjogúságnak nevezünk.

A nőkép változása

150 éve a polgárnők még halcsontokkal és fém rudakkal merevített ruhadarabokba préselték testüket. Legfeljebb ha középiskolát végezhettek, nem sportolhattak, kizárólag sétatempóban közlekedhettek. A lányok egyetlen életcélja a férjhezmenetel volt. „Végzet asszonya”-ként tekintettek a hölgyekre, akik feltétlen engedelmességgel és tisztelettel szolgálták urukat, azaz a férjüket. A férfi szigorú társadalmi előírások szerint élt a külvilágban, és végezte hivatalát. Amikor hazament, elvárta, hogy mindent tökéletes harmónia járjon át. Legyen a ház patyolat tiszta, a vacsora szervírozva, a teljes háznép (asszony, gyerekek, cselédség) a családfő pihenését szolgálja. Ezt az eszményi otthont pedig az idealizált dáma úgy teremtse meg, hogy az erőfeszítések szemernyit sem látszanak meg rajta. Ó, jaj!

Elszakadás, kivonulás, ezt jelenti a szecesszió szó latinul. Mai szemmel már nem is szorul sok magyarázatra, hogy mitől is akartak elszakadni az akkor élt lányok asszonyok, no meg a művészek. Hazugnak érezték az eklektika és a historizmus (neoreneszánsz, neobarokk, neogótikus stb.) kifejezésmódját, és új világképet alakítottak ki maguknak.
Az 1901-ben családjával Gödöllőre költöző Körösfői-Kriesch Aladárt követte egy tucatnyi torzonborz művész. Kiváltképpen, amikor a szövő iskolát is megnyitották. Itt élt haláláig Nagy Sándor és Remsey Jenő, valamint hosszabb-rövidebb ideig Juhász Árpád, Zichy István, Frecskay Endre, Undi Mariska, Undi Carla, Sidló Ferenc, Fery Vilma, Raáb Ervin, a svéd Leo Belmonte, S gyakran látogatott ide Bécsből az osztrák Tom von Dreger. A hölgyek éppoly aktívan alkottak, dolgoztak, mint az urak, és erőfeszítéseikért egyenlő elismerés is járt ‑ akkor ez még nagyon szokatlan volt. A híres orosz író, Lev Tolsztoj, és az angol preraffaelita eszmék hatottak rájuk. Valójában a művészetet kívánták megújítani a munka és az élet összekapcsolásával. Ezzel azonban az akkori polgári élettől is el kellett távolodniuk. A kereszténység otthon-, szeretet- és családeszméje állt gondolkodásuk középpontjában. A képzőművészetet és iparművészet egységes egészként képzelték el, ezért is jött létre a szövőműhely, ahol a magyar nép ősi motívumkincseit és mondáit, történelmi alakjait is életre keltették szőnyegeiken, gobelinjeiken. Itt készült a már említett A család című kárpit is – kétszer – II. Viktor Emánuel olasz király számára.

Ezek a „szecessziós” hölgyek és urak már a párválasztásukkal is igencsak elszakadtak a fent megrajzolt elvárásoktól. Kriesch Laura Körösfői-Kriesch Aladár egyik húga volt, Picinek becézték termete miatt. Az apró testben azonban hatalmas szív lakott. Halk szavú, szerény jelenség volt, de igencsak ragaszkodott elképzeléseihez. Az elsők között tagadta meg a fűző viselését, és olyan szerelmes volt a nála tíz évvel idősebb Nagy Sándorba, hogy amikor megpróbálták lebeszélni e házasságról, nyíltan szembeszállt családjával. Abt Antal egyetemi tanár, Laura nagybátyja és egyben gyámja így érvelt a szakállas, tolsztojánus festő ellen: „Ne menj hozzá! Ha ő igazán szeretne téged, akkor elmenne tanárnak, és volna rendes, becsületes, tisztességes állása.” Mire Pici azt válaszolta: „Ha elmegy tanárnak, akkor én már nem is megyek hozzá feleségül.” Végül egybekeltek, és nemcsak boldog házaséletet éltek, hanem szoros művészi és eszmeközösséget is alkottak. Együtt készítették munkáikat, és közösen is szignálták azokat. Kriesch Laura mindezek ellenére nem volt emancipált nő. Később inkább a háttérben tevékenykedett. Díszes képkereteket készített férje munkáihoz, és gyermekeknek szóló rajzokat alkotott. A művészházaspár összetartozását a sírjukat díszítő különleges fejfa, az egy tőből kiinduló, kétfelé ágazó kopjafa is kifejezi.

Nagy Sándor és Kriesch Laura sírja a gödöllői temetőben Ambrus Aladár kopjafa készítő mester munkája.

Még furcsább – legalábbis a kor illemkódexét tekintve – egy másik művész, Belmonte Leó mátkasága, akit Svédországból csábított a gödöllői Erdő utcába, a szőnyegszövő műhelybe Körösfői-Kriesch Aladár. Már az eljegyzést is megtartották Marguerite Bloch-hal, de időközben a jómódú Belmonte papánál anyagi problémák támadtak, ezért a lány szülei ellenezték a házasságot. Marguerite-et azonban, aki nagyon művelt és egyenes lelkű, kedves lány volt, nem lehetett eltántorítani. Összebeszélt Belmonte Leoval, megjelent az emeletes ház kapujában, ahol Leo lakott, és felkiáltott neki: „Leo, Leo! Tu viens te mariez?” (Leo, Leo! Jössz házasodni?) Mire Leo hanyatt-homlok rohant le az ötödik emeletről, hogy frigyre lépjen az imádott nővel.

Juhász Árpád, a művésztelep másik tagja egy nála sokkal fiatalabb lányba, Omelka Vilmába lett szerelmes. A család állandóan azzal gyötörte a lányt, hogy “Szegény művész, még állása sincsen, öreg, hamar özvegyen maradsz. Itt vannak a fiatalok, szépek, gazdagok, választhatsz közülük.” Mire az volt Omelka Vilma válasza: “Inkább leszek tíz évig az ő felesége, de addig boldog leszek. Vagy inkább meghalok, ha nem lehetek az övé.”

Undi (Springholz) Mariska pedig éppenséggel a szingli életet választotta, bár ezt akkor nem így hívták. Nagyon határozott hölgy volt, aki a maga útját járta. Fűző nélküli, laza ruhákat tervezett, és viselt, ezek lehetővé tették a szabad mozgást, a munkát és a sportot. A budapesti Képzőművészeti Akadémián rajztanári diplomát szerzett, itt ismerkedett meg Kriesch Laurával, s rajta keresztül került kapcsolatba a Gödöllői Művészteleppel. Több cikket is írt reform szándékáról a kor ismert feminista lapjában, a Nő és a társadalomban. Falképeket festett, üvegfestményeket, enteriőröket és játékokat tervezett, mesekönyveket és tankönyveket illusztrált. Textilterveinek egy részét a gödöllői szövőiskola kivitelezte, majd saját műhelyt nyitott 1924-ben Magna Ungaria néven.

Testvére, Undi Carla ugyan férjhez ment, a Gödöllői Művésztelephez tartozó Sidló Ferenc szobrásszal kötött házasságot, de ő is művészfeleség és női művész volt, egyenrangú a telep férfi alkotóival. Mindannyian diplomás, tanult nők, akik az építészeti és belsőépítészeti törekvésekre is hatással voltak, hiszen ők teremtették meg az  életközösségek otthonát. A sor nem ér itt véget, hiszen nem esett még szó mindazokról a lányokról és asszonyokról, akik Belmonte Leo irányítása alatt szőtték a szőnyegeket és készítették a páratlan gobelineket a szövőműhelyben, akik ennek híján legfeljebb cselédnek állhattak volna. Azonban Gödöllőn a hagyományos nőkép, mint láthattuk, már egy évszázaddal ezelőtt alaposan megváltozott.

Életmód reformok

Az egyik Kriesch gyerek, Margit, aki később orvos lett, így emlékezett vissza a művésztelepi életre. „… a “kolóniá”-nak, ahogy akkor hívtuk, egész különös lelke volt: béke, összetartás, szeretet, boldogság. A kolónia élete baráti, sőt családias volt. Lelke és tanácsadója apám, Körösfői Kriesch Aladár, mindig a szeretet és megbocsátás alapján. Hányszor mondta nekünk: inkább tízszer csalódj úgy, hogy valakiről azt hiszed, hogy jó, pedig rossz, mint egyszer fordítva. … Éveken át a kolónia programja volt a heti kétszeri összejövetel a mi lakásunkban, ahol felolvasásokat is tartottunk. Kedélyes teázás fejezte be ezeket az estéket. * A művészek rengeteg rajzot, vázlatot készítettek ekkor a hölgyekről.

Csapatépítő tréningekre nem jártak, nem volt ilyesmi. A jó munkahelyi légkör megteremtésére közös kirándulásokat szerveztek, és együtt sportoltak. Az első síléceket finn barátjuk, Akseli-Gallen Kallela hozta Magyarországra. Ez a dallamos nevű festőművész volt a Kalevalának, a finnek híres nemzeti eposzának illusztrátora. Az asszonyok hálából egyforma fehér finn sapkákat varrtak, abban jártak síelni. S ha két síelő találkozott egymással, úgy köszöntök, hogy „Suomi”, azaz Finnország, ahogy maguk a finnek mondják. A családi fáma szerint egyszer a HÉV-en szállították a sífutásra alkalmas síléceket. Annyira ismeretlen volt még akkor ez a sport hazánkban, hogy a kalauz hosszan kíváncsiskodott, miként is kellene azokat használni. Végül így összegezte mindazt, amit a magyarázatból megértett: „Tehát a vállukra veszik ezeket a léceket, és leszaladnak vele a dombról?”


Margit síel, 1909.

Étkezéseikkel és ételeikkel is megváltoztatták az akkor szokásos táplálkozási szokásokat. „étkezés főleg növényi, továbbá tej, tojás és minden étkezéshez télen-nyáron gyümölcs. Kicsi gyerekeknek is gyümölcslé. Hol volt még ez ekkor? Orvos ismerősei szörnyülködtek: hogy mer nyers gyümölcslét adni két éves kor előtt? Ő ösztönösen is érezte, hogy ez jó. S neki lett igaza. Az étkezések pontos beosztása, este korán nem vacsora, hanem uzsonna: tej, kakaó, vaj, méz, gyümölcs és saját őrlésű búzából készült kenyér.” írta visszaemlékezésében Kriesch Margit.* „Öltözködés: az egész kolónia szandálban járt, lehetőleg harisnya nélkül (akkor még nem volt divat). Nyáron könnyű öltözet. Mindennap séta vagy sport, télen is. A csecsemőt is kivitték. Fürdő, napfürdő, télen is nyitott ablaknál alvás. Volt még valami, amit megbámultak: a nyári alvóhely a kertünkben, amit apám tervezett. Egy iparművészeti kiállításról maradt faoszlopokkal, tető volt, de a keleti oldal teljesen szabad. Előtte elkerített napozó, fürdőkád. Itt aludt az egész család áprilistól októberig. A többi tag erkélyen, folyosón, verandán rendezett be alvóhelyet.”

Remsey Jenő és Frey Vilma lánya, Remsey Ágnes így emlékezett: “… reggel nagyon korán keltek, különösen nyáron, és akkor a szabadban tornagyakorlatokat végeztek. Télen pedig közösen sportoltak. A kolóniának az alaptörvénye nem az volt, hogy kizárólag művészi alkotásokban akarják kifejezni magukat. Általában művészek voltak, akik itt csoportosultak, de a művészet is alá volt rendelve egy szerintük magasabb célnak. Ez kimondottan etikai cél volt, vagyis egy emberebb embernek a megteremtése, s azáltal, hogy ők itt egy ilyen csoportot alkottak, a kellő közeget akarták megteremteni ahhoz, hogy egy ilyen új embertípus kifejlődhessék.”

Ezzel a szemlélettel tekintettek a gyerekekre is. A századforduló új esztétikai, filozófiai, természettudományos és pedagógiai elveivel együtt alakultak ki Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor nevelési, pedagógiai nézetei. A kísérleti pszichológia és a mélylélektan tudományának fellendülése zajlott ekkor, az egyén lelki működését analizáló kutatásokba kezdtek a tudósok. Európa szerte új eszmék születtek, amelyek szabad és önálló, de alakítható személyiségről szóltak. Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor bekapcsolódott a nyilvánosság előtt is zajló szakmai vitákba, és cikkekben is publikálták céljaikat. A független személyiség alkotó erejéről írtak, és arról, hogy ez az aktív erő a közösségi érdekeket szolgálja. Elképzeléseik szerint ennek megfelelő kialakítása teszi lehetővé a társadalom teljes megújítását.

A gyakorlatban – nagyon leegyszerűsítve ‑ a nádpálca sutba dobásáról, valamint az egyént mozgató élmények feltárásáról és megértéséről is beszélünk. Körösfői-Kriesch Aladár személyiségétől talán semmi nem állt távolabb, mint a durvaság. Ha látta, hogy valami bántja egyik-másik gyermekét, akkor nem kezdte faggatni, nem tartott „kiselőadást,” és nem fenyegetőzött. Úgy intézte, hogy kettesben maradhasson a gyermekkel, és úgy terelte a beszélgetést, hogy az maga mondja el nem csak a problémát, hanem annak megoldását is. Később sosem mulasztotta el leellenőrizni, hogy a megoldás megvalósult-e.

Bábszínház, 1907 körül

A Kriesch házban történ az az eset – jellemzőjeként a nagy gyermekszeretetnek és tiszteletnek, ‑ hogy az öt Kriesch gyerek bútorszállítót akart játszani. Azt is kitalálták, hogy a „szállítás megrendelője” egyik nagymamájuk lesz, aki szintén velük élt. Őt azonban nem avatták be a szokatlan ötletbe, nehogy idő előtt meghiúsítsa a remek játékot. Szó nélkül kihurcolták az összes bútort a lakásból a kertbe. Hamarosan felfedezte a nagymama a gaztettet, és felszólította őket a berendezés visszaszállítására. Csípőre tett kézzel állt a bejáratnál, hogy ellenőrizze a munkálatokat. Azt azonban nem értette, miért vigyorognak a gyerekek cipekedés közben.
Kriesch család – fotó

Gyakori témája volt a gödöllői művészeknek a gyermek, a család, hiszen bennük és a közösségben találták meg a boldogságot, a harmóniát. A korabeli polgári családok szokása volt dajkára, nevelőnőre bízni a kisgyereket, majd házitanítóra a nagyobbakat. Így nagyon pici korban elszakadt a gyermek édesanyjától. A századfordulón a nő a családfő igényeinek ellátásával és a külvilág számára kötelező látogatásokkal, vacsorákkal és egyéb felnőtt programokkal volt elfoglalva. Így még az estéket sem igazán tölthették együtt, külön világot éltek szülők és gyerekek. Nem úgy a művésztelepen, ahol kicsik és nagyok együtt sportoltak, játszottak, esténként hallgathatták a felolvasásokat és házi koncerteket. A gyerekek részt vehettek a felnőttek tevékenységeiben, Körösfői-Kriesch Aladár gyakran beállt közéjük játszani, segítette ötleteiket megvalósítani., és munka közben sem hessentgette el a kíváncsiskodókat. A kolónia tagjai sajátos életmódjukkal megvalósították maguknak a békességet a családban és a művésztelepen belül. Ez az idilli hangulat árad azokról az alkotásokról, amelyeknek témája a család. Körösfői-Kriesch Aladár mind az öt gyermekéről sok képet készített. Olajképek, akvarellek és ceruzarajzok árulkodnak a gyermeki lélek megértéséről sokféle életkorban és élethelyzetben. Csak néhány példa: „Tamás úrfi“; „Tamás beteg“; „Dudu őzzel“; „Tengerparton játszó gyerekek“; „Margit síel”, „Kriesch Margit portréja“. Az e pillanatokat megörökítő édesapa jól ismerte és szerette gyermekeit. Ugyanez a emberszeretet, emberismeret és természetesség fedezhető fel a kolónia tagjairól készült fényképeken is. Ezzel is elszakadva a kor jellemzően merev és mesterkélt szokásaitól.

A gyermekek számára is készítettek remekműveket a gödöllői művészek. A korábbi felfogással szöges ellentétben ezeken a képeken a kicsik szemszögéből ábrázolták az adott témát, és őket foglalkoztató dolgokat jelenítettek meg. Ma már azon rökönyödnénk meg, ha nem így lenne. Minden esetben a gyermekek képi világának megújítása, és ízlésének formálása volt a céljuk, akár mesekönyv illusztráció készült, akár saját gyermekeik szórakoztatására született is az alkotás.

Kriesch Laura: Guliver kisasszony

Szó esett már arról, hogy a mindennapos sportolás is fontos része volt a kolónia tagjainak, de különösen a Kriesch családnak. Jó időben a közeli Szentjakabi-tóra jártak úszni, télen a közeli erdőkben a sífutást gyakorolták a finn síléceken, de nagyon szerettek teniszezni és focizni is. Akkoriban még nem voltak sportpályák Gödöllőn, ezért a Kriesch gyerekek rendszeresen beszökdöstek Erzsébet királyné hatalmas kertjébe. Ez igen nagy felségsértés volt, különösen Stógli bácsi, a parkőr szemében. Körösfői-Kriesch Aladár maga vette a fáradságot és addig járt a különféle hivatalokba, és írta a kérvényeket, amíg elérte, hogy a gyerekek engedélyt kaptak használni a királyi teniszpályát és a labdázásra a környező rétet, ‑ persze csak az uralkodó család távollétében.

Nos, ez az ember 150 éve született. Őt, és az ő szellemi örökségét ünnepli a szecesszió éveként Gödöllő. Ebben a különleges szépségű városban több mint hatvan program közül válogathatunk. A Múzeumok éjszakája eseményen például ilyen családi történeteket hallgathatunk június 22-én a városi múzeumban este fél héttől, de akár már ma rejtett kincseket bemutató kiállításokat is megtekinthetünk. A tematikus év során különleges táncpremierek, színházi bemutatók, és a szecesszió ihlette különleges édességek is várják az érdeklődőket a festői szépségű Gödöllői Dombságon. Részletekért böngésszen a www.korosfoi.hu oldalon.

Összeállította Körösfői László és Körösfői Anna egy magazin újság számára

Felhasznált irodalom:
Szabó Krisztina Anna: „Az egész élet szigete” – életmód és mentalitás a gödöllői művésztelepen (Tematikus szám: Vár Ucca Tizenhét, 7. 2. sz.)
Gellér Katalin: Nőkérdés a művészetben. Festőnők a gödöllői művésztelepen (Rubicon, 2007.)